• ELEK Ákos

    Videoton FC (HUN) --> Eskisehirspor (TUR) - loan

    Videoton FC (HUN) --> Diósgyőri VTK (HUN)

  • PÁTKAI Máté

    MTK Budapest (HUN) --> Győri ETO FC (HUN)

  • MOHL Dávid

    Kecskeméti Te (HUN) --> Pécsi MFC (HUN)

  • FÜLÖP Márton

    MTK (HUN) --> Tottenham (ENG) 

    Tottenham (ENG) --> Sunderland AFC (ENG)

    Sunderland AFC (ENG) --> Manchester City (ENG) - loan

    Sunderland AFC (ENG) --> Ipswich Town (ENG)

    Ipswich Town (ENG) --> West Bromwich Albion (ENG)

    West Bromwich Albion (ENG) --> Asteras Tripolis (GRE)

  • PÖLÖSKEY Péter

    Haladás VSE (HUN)  --> Ferencvárosi TC (HUN)

    Ferencvárosi TC (HUN) --> Debreceni VSC (HUN)

  • VASKÓ Tamás

    Videoton FC (HUN) --> Kecskeméti TE (HUN)

  • BALOGH Béla

    MTK Budapest (HUN) --> Colchester United (ENG) - loan

    MTK Budapest (HUN) --> Real Murcia CF (ESP) - loan

    MTK Budapest (HUN) --> Kecskeméti TE (HUN)

    Kecskeméti TE (HUN) --> Pécsi MFC (HUN)

Juhász Rolandnak fontos a tanulás

A Videoton jelenlegi középhátvédjével készült interjút az egyik neves szaklap. A terjedelmes cikket változtatás nélkül közöljük. Juhász Roland, aki jóbarátja nevével létrehozott Fülöp Márton Alapítvány kuratóriumának tagja elmesélte, hogy mennyire fontosnak tartja a tanulást, és a hagyományok őrzését. 

Mennyire viselte meg az, amit azóta látott előbb Andorra, majd Luxemburg ellen?
Nagyon. Németh Krisztiánnal a legjobb a kapcsolatom a jelenlegi csapatból, a legutóbbi váratlan vereség után épp arról beszéltünk, miért nem akar újra összeállni ez az egész. Elmondtam neki, mit láttam én kívülről, elmesélte, mit érzett ő belülről.

És mire jutottak?
Meggyőződésem, hogy több vezér kellene a pályára, akik felvállalják, hogy ők azok. Amikor a Vidi bajnok lett, minden csapatrészben volt egy ilyen. Emellett mindenkinek egy kicsivel többet, bátrabban kell vállalnia, nem pedig a másikra várnia. Akkor elkerülhetőek az olyan kínos vereségek, mint a luxemburgi. Costa Rica ellen már pofásabb volt a játék képe. Akkor az általam két legjobbnak gondolt középhátvéd állt a tengelyben, Kádár és Vinicius. Ahogy mentem a kislányomért az iskolába pénteken, a szurkolók azt kérdezték, miért nem voltam a pályán, és azt mondták, hogy helyem lenne. Mindig az a jó, aki éppen nem játszik, ezt régóta tudjuk, de egy válogatottnak akkor is működnie kell, ha valaki épp hiányzik. Nem az akarat hiányzik, az megvan, akarat nélküli válogatottban egyszer sem léptem pályára. De mindig kell egy ember, aki magával húzza felfelé a társakat. Nagy Ádám nem játszik a Bolognában, átérzem, mennyire nehéz visszatalálnia újra a meccsritmushoz. Átéltem, magam kértem, ha nincs tétmeccs a lábamban, akkor inkább nem jövök, nem veszem el mástól a helyet. Az edzés ugyanis nem adja vissza a meccsritmust, és amikor körön kívül voltam az Anderlechtnél, saját bőrömön tapasztaltam, mennyire rossz úgy ütközni, helyezkedni, hogy nem vagyok játékban, miközben a társak arra számítanak, én biztos pont vagyok, nem hibázok. A norvégok ellen így kaptunk ki 2-0-ra a Puskás Stadionban még Egervárival. Szörnyű volt.

Elgondolkodtatott egy mondatán, amit a Torghelléről szóló könyvben olvastam. Mindenkinek a labda az első ajándéka azok közül, akik bírálnak bennünket. Először rossz ízűen értelmeztem, második olvasatra már nem feltétlen. Így inkább most megkérdezem, mit akart ezzel mondani?
Semmiképpen sem lenéző vagy kioktató akartam lenni. Nem akartam magamat sem felmenteni soha, ha nem úgy ment a futball. Egy biztos, én nagyon sokat küzdöttem azért, hogy eljussak idáig. Azt pedig csak én tudom, hogy tizenévesen a sárga buszon zötykölődök, nem érem el a kapaszkodót, a térdemig ér a táska, és hatkor keltem, hogy edzésre mehessek Tápiószecsőre. Nem is kell látnia ezt az oldalát mindenkinek, de a valósághoz hozzátartozik. Lehet jogosan bírálni, kritizálni is bennünket, ha kapjuk az ívet, túl kell rajta lépni. Hallom vissza a lelátóról, hogy a milliókért mit és hogyan kellene tennem. Nem bánt. Belgiumban persze ez sohasem volt téma, itthon az. Azt akartam csak az említett kijelentéssel érzékeltetni, hogy az esély mindenki előtt adott. Mindenki rúgott labdába, amikor kicsi volt. Egy gyerek, amikor elkezd futballozni, arról álmodozik, ami nekem megadatott. Van jó pár BL-meccsem, hetvenszer játszottam nemzetközi kupameccsen, belga és magyar bajnok voltam. Küzdés és kitartás nélkül nem ment volna. A tehetség viszont nagyon kis szelete annak, hogy valakiből jó futballista legyen. Ezt kellene megértenie, elfogadnia egy fiatalnak, hogy többre vihesse. Sajnos nem látom biztatónak a helyzetet.

Mire gondol?
A jelenlegi fiatalok természetesnek veszik, hogy jó stadionokban játszhatnak, holott ez valaha nem volt így. Jó dolguk van, és nem kezelik ezt a megfelelő alázattal. Magától értetődőnek gondolják a magas fizetést. Mi valahogy jobban terelhetők, jobban kezelhetőek voltunk 15 éve.
Amikor először betoppantam az MTK öltözőjébe, még kifelé is kopogtam.
Hogy csókolomot köszöntem, az a minimum volt. Most? Nem is folytatom.
A körülmények megváltoztak, már szó sincs arról, hogy a klubnál labdákat kell mosni, mint nekünk. Megesett anno a válogatottnál, hogy a matricákat az utolsó pillanatban vasalják a mezekre. Chartergéppel utazunk, minden kívánságunkat lesik most, csak a futballal kell törődni. De azzal tényleg kellene a fiatal játékosoknak, és nemcsak úgy, hogy ezt a mondatot örökösen ismételgetik.
Sajnos tudom magamról, milyen az itteni mentalitás.
Kiengedtem egy kicsit, amikor hazatértem, azt hittem, itthon a kevesebb is elég lesz. Nem így van, de tanultam belőle, ha pofon ért, mindig összeszedtem magam. Amikor kényelmesebb voltam, rögtön jelzést kaptam, a kispadra kerültem, de visszajöttem, az év játékosának is megválasztottak. Nem lehet kényelmeskedni, a világ nem lassít. Minden egyes edzés fontos, és ez nemcsak közhely. A profi világban eszméletlen a konkurencia, ott minimális lazítás sem megengedhető. Az Anderlechtnél 7 jó szezon után is padra ültettek, aminek sok összetevője volt, de a tény ettől tény maradt.

2005-ben, amikor az Anderlechthez igazolt, augusztus végén még Tatabányán játszott, két hétre rá a Bajnokok Ligájában, a Chelsea ellen találta magát a kezdőben, és Drogba ellen kellett párharcokat nyernie. Akkor még az NB I. felkészített egy játékost a magasabb nívóra, míg most ezt nem lehet kijelenteni. Egyetért ezzel?
A jelek ezt mutatják, igen. De hogy be tudtak vetni, ahhoz kellett Kompany sérülése is, és hogy a válogatottban nekem már volt 20 meccsem. A válogatottban megszokott tempó hasonlított a leginkább a BL-ritmushoz, enélkül nem ment volna.
Nem ijedtem meg Londonban a lehetőségtől, nyomás alatt jobban teljesítettem, ezért inkább vártam, hogy ott lehessek a pályán. 4 ezer szurkoló eljött velünk Brüsszelből, mintha hazai pályán lettünk volna. 1-0-ra kaptunk ki, a védekezés nem ment rosszul, mert Lampard egy szabadrúgást rakott be a kapuba, és azzal nyertek az angolok.
Megdicsért a sajtó, megdicsért az edző.
És persze fel is készített előtte, mire kell figyelnem. Akkor a meccs előtti felkészülés ott sokkal jobb és kompaktabb volt, mint itthon, de ebben például elég sokat léptünk azóta előre.


Sok nagy csatát tudhat maga mögött Juhász Roland (4)
 

Meg tudott szólalni a meccs után, amikor kérdezték az újságírók?
Angolul már beszéltem annyira, amivel eligazodtam, aztán beirattak franciaórára, és felvettem valamennyire a franciát is. Most is egyébként angol óráról jöttem az interjúra. Mindig fontos a tanulás, ezt szeretném átadni majd egyszer a fiataloknak is. Illetve a magam módján már most is magyarázom nekik, és ha majd befejezem, akkor kedvem lenne hivatalosan is ezt tenni. Koordinálni, vagy bárhogy lehet ezt nevezni, nem a pozíció megnevezése a fontos, hanem azt megtölteni tartalommal.

A mentorszerep lenne ehhez helyes kifejezés?
Valami olyasmi, igen. Amit megtanultam a saját káromon, példámon, azt lehetne hasznosítani. A jót is átadnám persze. Nem tudom, hogy intézményesen erre lenne-e lehetőség, de ebből nagyon szívesen kivenném a részem. Nyolc évig voltam az Anderlechtnél, nemrégiben is meghívtak egy eseményre. Szeretek visszamenni, de én inkább azok közé tartozom, akik itthon érzik otthon magukat, és ha lenne rám szükség, ebben például, úgy érzem, tudnám segíteni a magyar futballt.
Még egy évet focizni szeretnék, mert magyar csapattal még nem játszottam nagy sorozat csoportkörében, azt még kipróbálnám, és a nagy stadionok közül hátha így pályára léphetnék a Nou Campban, mert az még kimaradt az életemből.
Azt szeretném, ha belőlem hasznot húzna a magyar futball.
Messze van még, hogy lássuk, így lesz-e, mert hát Szabics Imi is itt volt, aztán most meg az osztrák kispadon láttam viszont, pedig ő egyszer már bekerült a rendszerbe, mégis kiesett belőle. De ehhez lenne kedvem.

Van most esélye egy magyarnak, hogy szerződést kapjon az Anderlechttől?
Nagyon jó kérdés, és nem szeretnék kapásból cáfolni. Gondolkodom, kik vannak az U21-ben. Vagy lejjebb. Mondhatnék egy nevet, de akkor abból azt olvasná ki az érintett, hogy én nyomás alá helyezem, azt meg nagyon nem szeretném. Ezért az a jó válasz, hogy van olyan képességű játékos. A képesség viszont nem feltétlenül elég. Egy szerződés csak egy esély. Fontos lépcső, de csak az első lépcső. Már önmagában baj az, hogy nem jönnek a belgák hétről-hétre nézegetni a magyar piacot, mert van nekik megfelelőbb. Valaha ez egész biztosan nem így volt, de már a vége felé én is egyedül maradtam Belgiumban.

A magyar futball értékítélete nem mindig áll összhangban a világgal. Lisztes és Dárdai is tízes játékosnak indult itthon, aztán a Bundesligában a kilencvenes évek végén előbbi nyolcas pozícióba került, utóbbi a hatosba, nem épp tőlük várták a varázslatot. Megértették viszont, hogy mit várnak el tőlük, mit kell tenniük, viszonylag gyorsan alkalmazkodtak, és 200 feletti Bundesliga-meccset játszottak, ami nem kis szó. Pláne, ha Kleinheisler döcögős indulását vesszük alapul.
A futball észjáték. Lehet szépíteni, degradálni, de nem érdemes. El kell fogadni, agy nélkül nem fog menni, nem működik a taktika. Én csatárként indultam, védő lettem, szűrőt is játszottam. Annak megértése is fontos, hogy mi kell egy adott poszton. Sokkal lényegesebb, hogy akarjon játszani valaki, ne sértődgessen, hogy ez az edző így vagy úgy látja a futballt. Mindent felülír, hogy tegyenek be a csapatba, és akkor már mindegy, mit kell tenni, csak legyek ott. A kispadért szörnyű edzeni. Imádtam futballozni elöl, gólt rúgni. Amikor védő lettem, az volt a feladat, hogy ott megálljam a helyem. Nincs más lehetőség, nem lehet elmenekülni, el kell fogadni, hogy vannak jobb csatárok, nem kell duzzogni, annak semmi értelme.

Mit adna még át szívesen?
A tanulás fontosságát. Amikor bekerültem a felnőttekhez az MTK-nál, magántanuló lettem, és harmadik után nem lett fontos a tanulás. Bántott ez a dolog, és megfogadtam még Brüsszelben, ha egyszer hazajövök, akkor az első dolgom lesz, hogy leérettségizek. 30 éves voltam, féltettek is egy kicsit a tanárok, mi lesz velem, de amikor látták, hogy megvan a szorgalmam, van bennem ambíció, és megtalálom a hangot a fiatalokkal, akkor megnyugodtak.
Jártam korrepetálásra matekból, mert gimiben még vágott az agyam, aztán nem használtam ki.
Szerencsére a kislányom ötös matekból, úgy látszik, nem kapott olyan rossz géneket tőlem. Érettségiztem, aztán rögtön felvételiztem, és most már diplomáért hajtok a TF-en. Így van ez rendjén, szóval tudom, miről beszélek.

Tudná folytatni ezt a sort? Bayern, Tottenham, Rangers, Aston Villa.
Tudnám, de tök felesleges. Pletyka mindig volt és lesz, a Bayern azt hiszem, ilyen volt. A Villa és a Sunderland sokszor megnézett, a Rangers ajánlata volt biztosan komoly, azt sajnáltam, hogy oda nem engedtek el. Biglia is hasonló helyzetben volt akkoriban, el kellett fogadnunk, hogy a klubnak céljai vannak, mert akkor a belga bajnoknak nem volt helye a BL főtábláján, és nagyon szerettünk volna oda jutni. Velünk sem sikerült. Az argentin Biglia most a Milanban van. Mit mondjon ő? Sajnálom, hogy egy harmadik bajnokságban nem tudtam kipróbálni magam, de csak ezért nem mennék el Katarba, azt a szerződést már nem teszik elém. Amúgy sem vagyok egy vándormadár típus, három klubban futballoztam életemben.

A jótékonykodásnak fontos szerepe van az életében. Tudatosan?
A segítő szándék a tudatos, nem a szereplési vágy. Nem szeretem, amikor nem hiszik el, hogy valóban egy érző lélek vagyok, és ha megérint egy sors, akkor tényleg szívből segítek. Huszti Szabi is ilyen. A válogatott edzőtáborában, amikor láttam a vörösiszap-katasztrófát, egy pillanatig sem gondolkodtam, mit kell tennem. Utaltam. És elképzelhetetlenül jó érzés, amikor felhívtak, hogy egy ember életét az a defibrillátor mentette meg, amin az én nevem van, az én adományomból vették ugyanis.
A győzelmek vagy a vereség elmúlnak, de annak a családnak a szeretete, amelyik nem lett csonka, az nem mulandó.


A Fülöp Márton Alapítvány kuratóriumának tagja Juhász Roland

Juhász Roland találatának is köszönhetően a Vidi legyőzte a Puskás Akadémia FC-t a 13. fordulóban, októberben, amikor az Új Hidegkuti Nándor Stadionban léptek pályára. A mérkőzés utáni vasárnap délután hivatalos Instagram-oldalán emlékezett meg barátjáról, a tragikusan fiatalon elhunyt, kiváló kapusról, Fülöp Mártonról, akinek a "kapujába" gólt fejelt.

"Van egy szokásom, amolyan meccsek előtti rituálé. A bemelegítés előtt kisetálok a pálya bal oldali térfelére, teszek néhány lépest, aztán bemegyek az öltözőbe. Az Új Hidegkuti Stadionban azonban tudtam, máshol is tiszteletemet kell, hogy tegyem... Fülöp Marci barátom kapujához mentem a találkozót megelőzően, ahol ezt a képet készítettem. Majd a mérkőzés után leültem és arra gondoltam, ilyen egy örök barát: az első félidőben “megvédte” a cimborája kapuját, a másodikban pedig “hozzásegített”, hogy a közös sikereink (új) helyszínén, a meccs vége előtt gòl szerezzek! Mindig is hittem abban, hogy az igaz barátsàg az idők végezetéig tart, most talán még erősebb bennem ez a hit! Köszönöm barátom, köszönöm, Marci!" - írta Juhász Roland.


Juhász Roland megható mondatai a Puskás Akadémia elleni bajnoki mérkőzés után

Vissza a listához